|
Írta: MASZ
|
|
2012. május 17. csütörtök, 13:00 |
|
Versenyengedély - versenyzés / MELLÉKLETEK
A Magyar Atlétikai Szövetség szeretné felhívni a szakosztályok, edzők és versenyzők figyelmét, hogy a 2004. évi Sporttörvény értelmében „3. § (1) A versenyzőnek – a versenyrendszerben, bajnokságban való részvétel feltételeként – a sportszövetség által kiállított, e törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő, a versenyrendszerben vagy versenyeken való részvételre jogosító sportolói igazolvánnyal (a továbbiakban: versenyengedély) kell rendelkeznie.”
Aki ezt nem tudja felmutatni (pl. rendszerből kinyomtatva) a jelentkeztetésnél, vagy a nevezési határidő lejártával a rendszer nem látja, hogy van érvényes engedélye, az nem vehet részt a versenyen.
|
|
Bővebben...
|
|
Emlékezetes este az Óbudai Társaskörben |
|
|
|
|
Miklósa Erika a pódiumon és az Alapítvány élén
Gyönyörű koncerttel ajándékozta meg Miklósa Erika a fiatal atléták támogatására meghirdetett jótékonysági est közönségét.
A dallamok, áriák áradó lendülete, a zenei hangulatok varázsa sokáig elkíséri azokat, akik részesei lehettek az élménynek.
A koncert meglepetéssel kezdődött: a köszöntő szavak során elhangzott a bejelentés:
a Gyulai István és Zsivótzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért kuratóriumának elnöki tisztét a jövőben Miklósa Erika látja el.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Világkupa ötödik hely – Győzelem magasugrásban / Eredmények
A fedett pályás idényhez hasonlóan, Németországban kezdte meg a szabadtéri versenyzést is a magasugró Bakosi Péter, ahol a tervek szerint három versenyen áll rajthoz.
Az elsőn, a Zeulenroda Meetingen, szeles, hideg időben 215 cm-es IAAF junior VB szinttel az első helyen végzett. (bb) Eredmények
|
|
Bővebben...
|
|
Elhunyt Dr. Magyar Károly |
|
|
|
|
Szomorú hírt kapott a szövetség. Életének 66. évében elhunyt Dr.Magyar Károly sokszoros válogatott, országos bajnok atléta. Korának rangos távfutója a hetvenes évek elején elért legjobb eredményeivel meghatározó tagja volt a hazai élmezőnynek. A Bp.Honvéd versenyzőjeként 3000 akadályon 8:39,2; 5000 méteren 14:02,4; 10000-en 29:40,6 p teljesítménnyel található az örökranglistán.
Aktív pályafutásának befejezése után sem szakadt el a sportágtól. Szaktudását évekig kamatoztatta az atlétika. Mint az Ellenőrző Testület hosszú időn át volt elnöke, hasznos munkát végzett e fontos területen. A kiváló sportember az utolsó időkig aktívan segítette a magyar atlétikát. (ML)
Gyászjelentés |
|
Mozgalmas hétvége Veszprémben |
|
|
|
|
Összetett OB/ Dr.Nyerges Mihály és Szekeres Sándor emlékverseny Országos Egyetemi és Főiskolás bajnokság / Időrend - Nevezések
Szombaton és vasárnap Veszprém a házigazdája az idei első nagyszabású kétnapos atlétikai versenynek.
Hagyományosan az Egyetemi és Főiskolás bajnokság és a viadal keretein belül megrendezésre kerülő felnőtt Összetett OB nyitja 2012-ben is teljes programú pályaversenyek sorát.
Az összetett bajnokságra 12 férfi és 10 nő nevezett.
Tízpróbában a tavalyi bajnok Szabó Attila és a bronzérmes Kafer Levente idén is a rajthoz áll, de a hétvégi küzdelmeknek külön rangot ad, hogy a debreceniek klasszis atlétája, Zsivoczky Attila is a nevezettek között van.
|
|
Bővebben...
|
|
Különleges koncert az atlétikáért |
|
|
|
|
Másképp - Miklósa Erikával
Pénteken este Budapesten, az Óbudai Társaskörben különleges koncertre kerül sor.
Különlegességét több minden adja. Különleges azért, mert a világ operaházainak ünnepelt művésze, Miklósa Erika egy egyedi összeállítású műsorral lép a közönség elé.
Különleges, mert a Kossuth-díjas énekesnő jótékonysági céllal, a magyar atlétika utánpótlásának támogatásáért lép fel
– és különleges azért is, mert ilyen jellegű találkozás a művészet és a magyar atlétika között még nemigen volt.
|
|
Bővebben...
|
|
Atlétikai hírek - már a telefonon is! |
|
|
|
|
2012. május 17. csütörtök, 07:30 |
|
Letölthető EA-alkalmazás okostelefonokra
A napokban az Európai Atlétikai Szövetség a sportok világában még egyedülállónak számító újdonságról számolt be: immáron az okostelefonnal (Iphone, vagy Android-os készülék) rendelkezők letölthetik az EA-alkalmazását, amely segítségével bárhol, bármikor elérhetik az európai atlétika legfrissebb híreit.
|
|
Bővebben...
|
|
Tippek a sarok fájdalom megelőzéséhez, kezeléséhez |
|
|
|
|
2012. május 16. szerda, 09:30 |
|
Kiknél alakul(hat) ki sarok fájdalom? / szakcikk
Ez a sportsérülés elsősorban a futók között nagyon gyakori: több millió szabadidő- illetve élsportoló szenved ettől élete során legalább egyszer.
Mindkét nem képviselői esetében hasonló az előfordulási arány.
Aligha meglepő a nagy sérülésszám, ha belegondolunk, hogy a sarokcsontnak és a plantaris fasciának, együttesen a testsúly háromszorosának megfelelő erőt kell elviselnie minden földet éréskor.
|
|
Bővebben...
|
|
Írta: Molnár Ferenc
|
|
2012. május 15. kedd, 10:30 |
|
Tudnivalók a Junior VB-n való részvételi lehetőségekről. / Mellékletek
Az idei Junior VB- re való kijutásért megkezdődött a szintteljesítési időszak.
Szeretnék néhány fontos információt megosztani azokkal, akik esélyt látnak a VB-n való részvételre,
és főleg azok számára, akik a szponzori szintet fogják/tudják teljesíteni, de támogatóiktól, klubjuktól anyagi támogatást kapnának a világversenyen való szereplésre.
A 2012-es UP Szakmai Program pontosan tartalmazza a szintteljesítés feltételeit, de azért néhány fontos tudnivalót újra megismételnék!
- A MASZ-szint teljesítése /és a megfelelő forma/ esetén a részvétel költségeit a szövetség állja.
|
|
Bővebben...
|
|
2012. május 14. hétfő, 18:15 |
|
Splittől Puerto Rico-ig / Honlapok
- Nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek szombaton a horvátországi Splitben. A diszkoszvetést Fazekas Róbert nyerte 64.23 m-es teljesítménnyel. Eredmények
- A Puerto Rico-i Ponce-ban bonyolították le a sziget Grand Prix versenyét. Pásztor Gábor az erős mezőnyben helyt állt: 200 m-en harmadik helyezést szerzett / 21.16 mp. Eredmények
|
|
Bővebben...
|
|
261 csapat versenyzett Székesfehérváron |
|
|
|
|
2012. május 14. hétfő, 10:00 |
|
15 helyre került bajnoki cím a Váltó OB-n / Eredmények – Fotóalbum / Videók Kovács Ádám egyéni csúcsa Prágában / Eredmények
Az elmúlt szombaton mozgalmas verseny keretében döntötték el a bajnoki helyezések a fiatalok. Az előzetes nevezésekhez képest 90 %-os megjelenéssel – a közelgő hidegfronttal is dacolva - látványos küzdelmekben szerzet 15 szakosztály bajnoki elsőséget – reprezentálva az ország tájegységeit is.
|
|
Bővebben...
|
|
2012. május 13. vasárnap, 22:00 |
|
Bizakodva, London előtt / Gyulai Miklós a szövetség törekvéseiről, a tervekről - FOTÓK
Vasárnap délelőtt a Magyar Sport Házában került sor a MASZ 2012. évi Küldöttgyűlésére. A Himnusz hangjai után a megjelentek néma főhajtással emlékeztek az eltelt egy évben elhunyt atlétákra, vezetőkre – majd elismerések átadására került sor.

|
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
|
|
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL |